Rég nem látott nagy eseményt szerveztünk a gyönyörű, meleg tavaszi hétvégén: a megyeszurkerek végre valóban megyei rangadóra igyekeztek. Az etyeki Pincefesztivál borturizmusa is vonzott minket, de Barival már jó előre elkezdtük nézni a megyei kínálatot is. Ugyan a megye I-et általában jobban szeretjük, de a bajnokságban egyaránt dobogós Kápolnásnyék és Pázmánd gigarangadója, megspékelve azzal, hogy szomszédos településekről van szó, ráadásul a góllövőlistát is egy-egy nyéki és pázmándi titán vezette, kihagyhatatlanná tette a másodosztályú meccset. Barival még elcsodálkoztunk a megye II. Útéppark csoport elnevezésen, úgy látszik mindenre van névadó szponzor. Talán a megyefoci.hu-ra is szerezni kéne... Egyelőre – megkeresés hiányában - azonban még nem váltunk www.adidasmegyefoci.hu-ra, kedves olvasóinknak nem kell kicserélni a „kedvencek” között a domaint.
Ötfős aranycsapatunk két autóval indult meg dél körül a túrára. Etyek elérése nem annyira bonyolult, de némi elkeveredést azért prezentáltunk, egy körül azonban így is megérkeztünk és azonnal megkezdődhetett a „ki találja ki a legerőltetettebb szóvicceket?”-verseny. Később a borfogyasztás csak fokozta a versenyzők produkciós kedvét, ám pincefesztiválhoz méltóan ekkor is igencsak mélyen maradt a színvonal.
Éppen újdonsült szurker-társunkkal, a komoly tyukodi megyefocista múlttal rendelkező Palival ecseteltük a szatmári környék óriás-gárdáit (Nagyecsed és Porcsalma kiválóságait), amikor Etyeken - amúgy megyeszurkerekhez méltóan - azonnal kiszúrtuk, hogy az Etyek SC busza éppen indul a Szabadegyháza – Etyek alsóházi rangadóra. A helyi futballisták csodálkozhattak, amikor elkezdtük fotózni a tudósítás számára a buszt. Néhányan maguk is a busz elé léptek és vizsgálgatták, hogy mi lehetett ennyire megörökítendő...
A tűző napon forró gulyáslevessel nyitottunk. A 40 fokban, a fekete polómban és a liternyi gőzölgő leves megivásával alighanem egy jó megyerangadó teljes izzadtság-termelését prezentálhattam volna, de szerencsére a hűsölésre ott voltak a pincék. Lévén sofőrök is voltak közöttünk, szolidabb kóstolásra rendezkedtünk be. Ha az ember kevés fajtát iszik, annál szomorúbb, ha ebből több is rossz minőségűre sikeredik. A helyi próbálkozásaink közül a száraz ürmös egyszerűen hibás volt, de az oroszul (!) beszélő borászok szerény száraz fehér borai sem nyerték el a tetszésünket. Hiába no, ha oroszok, akkor vörös, állapíthattuk meg, de legalább megértettem, hogy miért tudtunk az „átkosban” gigaliterszámra Oroszországba bort exportálni, mindenesetre a bort kortyolva, még a „ruszkik haza”, amúgy már régen elfelejtett szlogen is eszünkbe jutott. A két mellényúlás után már biztosra mentünk, és a vörösök között Gere és Tiffán csúcsborokkal zártuk a fesztivált. A hatalmas tömegben Barit leszorította a tömeg a szűk járdáról, aki azonnal a „szűkség törvényt bont” mondással rögtönzött az árokból, majd nagyon büszkén vigyorgott!
Lassan azért elhagytuk a helyszínt és Belgát (Bari autója), illetve Neoton Famíliát (Varangy autója) üvöltetve átindultunk a Velencei tóhoz. Az újabb szabadidős program a tó melletti séta volt. Varangy és Pali a frissen látott „síiták bosszúja” című film hatására nádkardokkal vívtak, de legalább amatőr hagyományörző csoportot nem alakítottak. Heni elcsodálkozott, hogy milyen koszos a tó vize. Kicsit később megint megállapította, hogy „hiába sétálunk, ez nem lesz tisztább” jeleztem is neki, hogy attól, hogy sétálunk biztosan nem, de amúgy valóban léteznek ilyen nagy tisztító berendezések. Ebben maradtunk.
Kávé reményében benéztünk a tóparti szolgáltató egységbe. Az unott pincérnő előbb nem hallott minket a kétszáz decibellel üvöltő zenegéptől, majd közölte, hogy a kávéhoz nincs tej. Ezt a szolgáltatást látva, kissé keserűen merengtünk a magyar turizmus fellendítésének lehetőségein. Igaz mindezt már kívül, mert kimenekültünk a barátságos helyről.
Kápolnásnyéken azt a ritka bravúrt értük el, hogy éppen olyan embereket tudtunk megkérdezni a focipálya lokációjáról, akiknek erről fogalmuk sem volt (valljuk be ez egy ekkora településen azért ritkaság), ám így is időben odaértünk a meccsre.
A szép napsütésben még javában zajlott az ifimeccs, egy gólt és egy kihagyott tizenegyest láttunk. Nekem a legjobban az a borizű hang tetszett, aki a tizenegyes kifogása után teli torokból elbődült, nyilván a kapusra utalva: „Na, kinek a fia???”. A szotyi - a töki - a szotyi - a töki megvételre került, majd elfoglaltuk a helyünket.
Jól tippeltem: a szomszédvárak rangadójára legalább ugyanannyi pázmándi is átjött, ők előbb gólnak örülhettek, majd nem fogadták kitörő lelkesedéssel a második és erősen vitatható nyéki tizenegyest, amelyet már be is lőttek az elsőre még hibázó kékek.
Nagyjából feltérképeztük az erőviszonyokat és a helyi császárokat. A Pázmánd csapatában „Jani” volt a legnagyobb spíler, aki valaha magasabb osztályban (talán Vácon) kergette a bőrt és némi év- és kilótöbblettel is kimagaslott technikai tudásával. Kicsi, aki ezúttal is gólt lőtt volt a legveszélyesebb, egyben a góllövőlistán is ő vitézkedett az élen. Csabi már kevésbé volt népszerű, mert mint kiderült Nyékről igazolt Pázmándra és a szabálytalanságait bosszúnak értékelte a közönség. Egyik faultja után le is kellett cserélni egy nyéki focistát. Érdekes volt, ahogy a bíró kommunikált a lerúgott és fetrengő focistával: Kell segítség uram? Válaszoljon, kérdeztem valamit!” A nyékieknél inkább a becenevek, mint a teljesítmények nyűgöztek le minket, egy jókora tarfejű csatárt Csülök néven, míg a sötétbörű hátvédet Digó néven emlegették a társak.
Talán kedves olvasóinknak már mondanom sem kell, hogy nem sokáig váratott a labdábaérésem sem. Biztosan fogtam a pettyest, majd begyűjtöttem Baritól a kötelező pacsit. A hangulat kifejezetten szimpatikus volt, a bíráskodás által valóban kicsit lejtő pályán a pázmándi fiatalok sem ragadtatták el magukat, csak szomorúan mesélték a nyéki nénikéknek, hogy „kis falu vagyunk, mindig minket bántanak”.
Félidőben térfelet váltottunk, mentünk a napra, így legalább szemből láthattuk a frappáns, mintegy tízfős, de zsúfolásig megtöltött lelátót. A második félidő unalmasabb volt, a végén a bírói kar azért megkapta a válogatott sértéseket sem nélkülöző kritikákat. Éppen az öltözőajtónál állva, nekem az a pázmándi öregúr tetszett, aki ennyit mondott a bírónak „te hülye, te a magyar foci szégyene vagy, én vagyok az idősebb, úgyhogy tegezhetlek”.
A figyelmes olvasók azt is észrevehetik, hogy a képek egy része május 14-én a Joe Bácsi - Jégcsap Bébi 2-2 mérkőzésen készült! Ezúton is gratulálunk!!!

Szerzõ: Dzsí