Korszakalkotó nap a megyeszurkerek életében, eleddig csak hosszabb hétvégi kirándulásaink alkalmából jutottunk el meccsre, ezúttal egy szolid egynapos Kékestető-látogatást sikerült meccsig fejlesztenünk. Pedig egy parádi nő majdnem megakadályozta a megyeszurker-különítményt. Első forduló lévén a 2003-2004-es idényben nem rendelkeztünk információkkal a Heves megyei meccsekről, adva volt a feladat: Heves Megyei Hírlapot kell szerezni, benne lesz a sportműsor. Parádon (a kocsimúzeum meglátogatása előtt) be is mentünk egy trafikba, ám sajnos elfogyott a megyei lap. Megkérdeztem, hogy legközelebb hol érdemes megpróbálni, mire bezavart volna Egerbe (30 km és a másik irányban), hálistennek valami isteni sugallatra nem adtam fel, és onnan tíz méterre kaptam újságot.
Vámosgyörkre amúgy is kiváncsi voltam, egyrészt tudtam, hogy remek teljesítménnyel nyerte meg a megye 2-t és kedves sztori fűzött a csapathoz. Egyszer egy vidéki lagzin összekerültem egy vámosgyörki focistával, aki nem ismervén megyeszurker-szenvedélyemet alaposan meglepődött, amikor budapesti létemre a környék valamennyi csapatáról naprakész információkkal rendelkeztem, beleértve a pálya minőségét is.
Újabb hölgy került be az aranycsapatba, ráadásul Dzsudita (Robi barátom neje) derekasan végigvárta velünk a meccset, bár talán még soha nem olvasta ki ilyen alaposan a Népszabadság hétvége mellékletét. Remek hajtós meccs volt, bár gól nem akadt, csak kapufa, jogtalan tizenegyes meg hasonló finomságok. Kedvencünk (túl néhány síppal, dobbal felszerelt valóban lelkes szurkeren kívül) az a Terence Hill kódnévvel illetett helyierő volt, aki folyamatosan cserélte az üres sört telire és közben okoskodott („sajnos bele kell kalkulálni a mai magyar futball színvonalát is…”, „ezt a cselt még megye egyben sem illik megenni”), szóval volt mondandója, ám minket az a mondata fogott meg, amit egy hazai szabadrúgás előtt üvöltött :”be kell rúgni!”. Egy biztos: jópéldával elől járt.

Szerzõ: Dzsí