Több kedves meghívásnak is eleget tett a megyeszurker-delegáció ezen a vasárnapon. Vezérszurkolóink egyike, Bari Veresegyházára egy igen komoly grillpartira invitálta a szurkereket, a terv az volt, hogy korai ebéd után a délutánt természetesen megyei focimeccs meglátogatásával töltjük. Konkrét célpontunk is volt már, hiszen Balázs Ákos, a Hévízgyörk SC (éppen sérült) játékosa írt korábban egy e-mailt nekünk, amelyben a két szomszédvár (Hévízgyörk és Bag) szikrázónak ígérkező megyei rangadóját ajánlotta figyelmünkbe.
Bariék partija remekül sikerült. Nem pusztán a két-háromféle pácolt húst és a különböző saláta- és jégkrémcsodákat élvezhettük, de megbarátkoztunk Bariék kutyáival is. Egyrészt a szarvasmarha-méretű Macival, aki fajtáját tekintve kaukázusi (abban már nehezebben egyeztünk meg, hogy kaukázusi pásztor, avagy kaukázusi juhász, de az látszott rajta, hogy semmiképpen sem kefír). Másrészt az ideje nagy részét két lábon töltő, rendkívül játékos Bubuval. Magam különösen élveztem a kutyákat, újabban ugyanis óriási kutyabarát lettem. Nemrégiben egy méretes ír szetter gazdájának megtalálásában vállaltam némi mellékszerepet, ami azzal járt, hogy a Frakkot sétáltató Károly Bácsira jellemző repülő pózt vettem fel olykor (igaz én legalább nem öltönyben sétáltattam) és éjszaka arra ébredtem, hogy e kedves állat nyáladzik az arcomra. Már a végén David Merlini szabadulóművész is segített nekünk a kutya-ügyben, ám végül nem ő „szabadított” meg minket a kutyától, hanem megkerült a gazda.
No de visszatérve a grillpartira, alaposan átbeszéltük a legfontosabb kérdéseket (a szőrmentén érintett politikai és magánéleti témák mellett természetesen a megyefoci-mozgalom aktualitásai domináltak). A többieknek elmeséltem húgom hőstettét, aki az esküvői tortájára méretes megyefoci.hu marcipánt rendelt, az már a történet szomorú vége, hogy édesanyám végül az utolsó percben levetette a remek édességet. Ebéd után öt fős különítményünk megindult Hévízgyörk felé. Némi ismereteink már voltak, hiszen egy korábbi megyefoci-túra során már felkerestük a település templomát és remek cukrászdáját, illetve a csapat honlapján (http://www.hevizgyorksc.hu/) már megnézegettük az idei eseményeket. Sajnos késésben voltunk, így ezúttal nyugodt cukrászdázásról nem lehetett szó (igaz e sorok szerzője amúgy sem tudott volna semmit enni, mert nem pusztán degeszre ette magát, de jóllakott mosollyal el is szundított a lakoma után), de legalább némi ismeretanyagot megosztottam a többiekkel. A mérkőzés igazi rangadónak tűnt, hiszen a listavezető Bagot, a tavalyi egyik bajnokaspiránst már többször láttuk jól játszani, míg a hévízgyörkiek frissen felkerült első osztályú csapatként szintén remekül kezdték az idényt. A késés miatt utólag is hálásak voltunk, hogy e-mailben térképet is kaptunk Ákostól, így legalább egyenesen megtaláltuk a pályát.
A tapasztalatlanabb meccsrejáróknak némi meglepetést okozott, hogy milyen sokan vannak a meccsen (legalább 500-1000 néző volt), ám a legjobban Bari lepődött meg, amikor a hévízgyörki keménymagban észrevette nemrég levezényelt lakásfelújításának fővállalkozóját. Az addig csendesnek megismert szaki éppen egy kereplővel a kezében ordított.
Szekula, a bagi gólzsák szép góllal szerzett vezetést a bagiaknak, amelyet némi kavarodás után Van Basten – szögből újabb bagi gól követett. A „Hajrá Györk” rigmust kántáló hazai keménymag dicséretes módon nem hagyott fel a szurkolással, igaz némi összeszólalkozásra is maradt energia a bagiakkal, akiknél a legvehemensebben egy fekete napszemüveges hölgy szurkolt. Az ő éleslátásait nem vették túl komolyan a györkiek, sőt gondolom a szemüvegből kiindulva a fehér botját kezdték hiányolni. Még az első félidőben egy furcsa góllal szépített Hévízgyörk, egy támadó, sok rajta csüngő védő, mégis gól lett valahogy. A szünetben elintéztük folyó ügyeinket és a kínzó labdaéhségemet a cserejátékosok labdáinak visszaadásával enyhítettem. Természetesen a második félidőben valódi labdábaérésekre is sor került, előbb egy előre és oldalvonalon túlra vágott labdát húztam le (nem kenyerem a dicsekvés, de rendkívül elegáns mozdulattal), utána a pályát övező korlátra belülről becsücsülő Krisztit mentettem meg egy labdától. Ezt a félidőt már a kispadok mögül néztük, így csak szemből láthattuk, hogy a vezérszurkolók oldalán némi dulakodás is megkezdődött a nézőtéren, ami viszonylag hamar lecsillapodott.
Az indulatok amúgy is kezdtek elszabadulni, a hévízgyörki szurkolók (főleg egy újabb Szekula-gól, ezúttal egy szabadrúgásgól után) már leginkább a régi megyefoci-érvet hangoztatták („ez nem is bagi csapat”, „csak a meccsre húznak bagi mezt”, „összevásárolnak mindenkit”). A mellettem levő atyafi „megtalálta” a partjelzőt is, egy kicsit megijedtem, amikor, „hol a botom, hadd csapjam nyakon” felkiáltással mászott a botja felé, szerencsére mire összekaparta a „nevelőeszközt” már elpárolgott a dühe. Végül maradt az 1-3, jó meccs volt, rengeteg nézővel, elégedetten távoztunk haza. Jövünk mi még ide!

Szerzõ: Dzsí