Verőfényes vasárnapi délelőttön vághatott neki kis csapatunk, Dzsí, Sutyi, Varangy és jómagam az újabb vidéki futballtúrának. Az idő persze csalóka volt, ha az embert nem érte a nap, akkor fagyási sérüléseket volt esélye összeszedni az óvatlan alulöltözötteknek.
Környét korábbi kellemetlen tatabányai tapasztalataink miatt (amikor útjelzőtáblák hiányában egy külszíni fejtésre jutottunk el meccs helyett a Tata-Oroszlány vonal érintésével közelítettük meg. Vidám különítményünk ezúttal csak hímekből állt, így szingliregényeket is meghazudtoló mértékben uralkodott el az autó belterében a hímsovinizmus. A csajozás témája mellett Sutyi filozófiai eszmefuttatásai érdemelnek még említést, valamint Varangy vezette elő reneszánsz stílusú elemzését a világ elaljasulásáról a hazai gengszterpopzene tükrében.
A kezdőrúgást még időben elértük, a vendégjátékosok kispadja mögött foglaltunk helyet. Az első negyedóra játékát látván hétvégi futballturizmusunk inkább a „katasztrófaturizmus” jelleget öltött, olyan sok hibával és annyira szenvtelenül gurigáztak a csapatok. A tardosiak 6-os számú – Dzsí által egy korábbi meccsen egyszerűen Tanár úrnak elkeresztelt – játékosa tűnt ki némileg a sivár tajgából, illetve az idő múlásával a környei támadósor érdemelt némileg nagyobb figyelmet mint a hideg. Sokszor teljesen néptelen volt a középpálya, és mindenféle hosszú indításokkal, meg átívelgetéssel próbálkoztak a csapatok. Ez még nem is lenne baj, de ehhez nem voltak eléggé labdabiztosak, így itt is többször „élvezhettük” végig, hogy valaki másodperceken át próbál lekezelni egy labdát, végül elpattan tőle az alapvonalon túlra. Talán az eddigi legrosszabb minőségű kezdőnegyedóránk volt. A játékosok siralmas teljesítménye helyett – ugyancsak megszokott módon – a bíróra terelődött a figyelem, edzők, játékosok és civilek egyöntetűen benne vélték megtalálni minden bajok okozóját. Jómagam egy idióta angolsággal teleírt kínai sportdzseki szövegének dekódolásával múlattam az időt.
A szurkolótáborok amúgy nem voltak rosszak, bár az igazán szellemes beszólások ezúttal nem tőlük érkeztek, hanem a kispadokról. A „pontosabban azzal a felrúgással!” és a „legalább faltold le, ha nem tudod elvenni!” jótanácsot a Megyeszurker mozgalom jelenlevő tagjai a maguk részéről a műfaji korlátokat feszegető megnyilvánulásként értékelték…
Fordulás előtt aztán született egy egészen szép gól, örülhettek a hazaiak. A gólszerző a teljesítményét némiképp leértékelte a gólöröm koreográfiával. Meze alól próbálta elővarázsolni a pólóját, amire golyóstollal írt valami számunkra olvashatatlant, de a hosszú percekig tartó igyekezete inkább tűnt úgy, mint egy vizelési ingertől szenvedő tizenévesé egy amerikai tinikomédiában, ahogy próbálja kigombolni a nadrágját.
A gólt rögtön követhette volna a vendégek részéről egy-két másik, de sajnos igazi pech-vogelekként hagyták ki ezeket.
Jól jelzi a mérkőzés színvonalát, hogy a szünetben a pályán labdát kergető cocker-spánielt mindenki sokkal lelkesebben figyelte mint az ólomlábú fiatalokat.
A második félidőre némiképpen lelkesebbek lettek a csapatok, a tardosiak is erősödtek középen, és a környei támadók is rokonszenvesebben cselezgettek. A félidő középső harmadában Tardos dominált, de nem tudták gólra váltani a fölényt. A nyomás olyan erős volt, hogy egy környei védő egy akció végén a túlbonyolódott szituációban felszabadításként teljes erőből rúgott egy kapufát a saját kapujukra. A vér meghűlt a hazai szurkolók ereiben, az első megnyilvánulás a halálos csönd után csupán annyi volt: „Egyszerűbben!...”. A második, inkább csak az önbizalmat helyreállítandó megjegyzés – „hát… legalább nem lett szöglet…” – után is percekig tartott míg helyreállt a szurkolók pulzusa.
A kinyílt védelmű tardosiak egy igazán zömök játékossal próbáltak erősíteni hátul, de sajnos újabb gólt voltak kénytelenek elszenvedni az alacsony, ám röppent ügyes és harcos környei 10-es támadótól.
A kétgólos különbség egyértelműen a meccs minden további értelmét elvette, így a lefújást egy idő után már maga a vendégek edzője követelte.
A meccs után Oroszlányban próbáltunk szerencsét egy magyaros étteremben, ahol az – egyébként finom – specialitások elkészítése olyan sok időt követelt, hogy közben hosszan szemlélhettük Sutyi K-PAX-i átszellemülését a teljesen kommersz Avanglion napszemüvegem által. Hazafelé már abban a biztos tudatban száguldozhattunk a ködben, hogy egy túlvilági képességekkel megáldott gondviselő Jedi lovag is ül a járműben.
A napot Dzsí fergetes esti radiocafé-s interjúja koronázta meg, melynek felvételét hamarosan honlapunkon is meghallgathatják az érdeklődők!

Szerzõ: Bari