Különböző okoknál fogva a megyeszurkerek a fővárosban ragadtak ezen a hétvégén. Egyrészt a magyar válogatott búcsúfellépésén (magyar-lengyel 1-2) mi is képviseltük magunkat, egy nyolcfős, végig üvöltő, rendkívül lelkes csapattal, másrészt nem igazán voltak autók egy távolabbi rangadóhoz. Ráadásul mivel egy hete a budaörsi csapatról rendkívül jókat hallottunk, ki is néztük a nagy vasárnapi rangadót, a Budaőrs-Százhalombattát, hogy orvosoljuk a válogatott veresége miatt érzett szomorúságunkat. A szokásos előkészítő, információ-gyűjtő munka némi nehézségekbe ütközött, mert a budaörsi térképek, honlapok és a BKV honlapja alapján csak annyit tudtunk biztosan, hogy a 40-es busz vonalán lesz a derbi. A térkép által jelzett különböző pályák közül azonban nem lehetett biztosra menni (magam a Budaörsi Önkormányzatot is igyekeztem segítségül hívni, ám a hétvége miatt nem vették fel a telefont. Végül verőfényes időben 5 szurker (Anita, Dzsí, Joe Bácsi, valamint új vendégként Sutyi és Varangy) kerekedtünk fel. Az első kísérletünk Budaörs központjában nem járt sikerrel, mert a térkép által jelzett pályát felszántották, és bölcsödét építettek a helyén, ám szerencsére az első megkérdezett járókelő éppen a meccsre tartott, így útbaigazított bennünket. Az új ismeretség, aki persze azonnal azt gondolta, hogy battaiak vagyunk és a cserekapusunkról (akit valahonnan ismert) érdeklődött, ám bevallottuk, hogy elkötelezett örs-szurkerek vagyunk és hosszasan szóba is elegyedtünk, ritka jó híreket hallottunk: a Budaörsi SC környékén van pénz, új pálya épült, a „gyerekek”, ha belendülnek, ontják a gólokat. Hamarosan valóban kultúrált pályára értünk, ahol a pénztárnál, a női és diákjegyre vonatkozó kérdéseinkkel, illetve a büféről szóló faggatásunkkal komolyan zavarba ejtettük a jóindulatú nénikéket, így többméteres sor és felháborodott arcok bontakoztak ki mögöttünk. Egy remek dobozos sör megvétele után kezdődött is a rangadó, bár szomorúan vettük észre, hogy egy hete megismert csatárbarátunk (Juhász) ezúttal nem kapott helyet a kezdőcsapatban, ahogyan egy másik budaörsi titán, ifjabb Ebedli sem.
Joe Bácsi dudáját birtokba vettem és egy 12 éves lokálszurkolóval versenyt dudálva örületes tempót diktáltam a remek, képzett és kultúrfocit játszó Budaörsnek. Anita inkább a kék-sárga csíkos mezben fellépő battai „darazsaknak” drukkolt és ha jól vettem ki a szavaiból, komolyan zokon vette egy-egy váratlan és persze orbitálisan hangos dudálásomat. A félidőnként egy-egy gólt összehozó budaörsiek többet is rúghattak volna, a battaiak inkább csak folyamatosan ordító 11-es mezű csapatkapitányuk révén vétették észre magukat, aki még a nem éppen irodalmi vitaköröket idéző magyar futballviszonylatban is ritka kellemetlen hangforrásnak bizonyult.
A budaörsi pálya közönsége amúgy nyugodtan fogadta az eseményeket, luxusautók övezték a pályát, ahol játékosmegfigyelők, illetve ismert zenészek is megjelentek, a mi ízlésünknek talán túlságosan is steril volt ez az elitközeg. Igaz a szünetben megcsodált hatalmas gulyáskondér arra utalt, hogy később itt hangulat is várható, ám mi inkább pörköltre vágytunk. Be is mentünk a közeli bowlingpub éttermébe és azután ettünk valami egészen mást. Miközben még három-négy átszállással a város felé bumszliztunk, megállapítottuk Joe Bácsival, hogy az új vendégek remekül szerepeltek, Varangy maga is nagyreményű futballista volt egykor (BKV Előre), így szakértelme megkérdőjelezhetetlen volt, míg Sutyi, aki futó volt, inkább a játékosok edzettségéről szolgált értékes kommentárokkal. Valamint folyamatosan előkerült valami okoskodás a tűzlégzésről, sajnos ennek tartalmáról akkor tudunk beszámolni, ha Sutyi is ír beszámolót, sajnos én nem váltam szakértővé. Hozzáadott értéke mindazonáltal valóban erős volt, így majdnem ellágyultam. Történt ugyanis, hogy amikor arról faggattam Sutyit, hogy milyen néven említhetem meg a kötelező beszámolókban, némileg szerénytelenül „A szem” és „Mágus” elnevezéseket javasolt magának, végül lévén mégiscsak egy fellépése volt eddig, jobbnak tartottam a Sutyinál maradni.
Összességében a válogatott kudarca után egy remek élményt nyújtó meccset láthattunk, Joe Bácsi megállapította: bizony a válogatott védelmét megye egyből, vagy NB III-ból is össze lehetne verbuválni.

Szerzõ: Dzsí