Pedig nagyon készültem. Balatonmáriára mehettünk nyaralni a családi víkendházba, egy egész hétre, a 20-i hosszú hétvégével bezárólag. Kinéztem a Somogy megyei kiírást, és örömmel láttam, hogy a hőn szeretett keresztúri gyepen, ahol gyermekkoromban annyit fociztam és annyi meccset is megnéztem, éppen lesz is rangadó. Nem is akármilyen, a 16 kilométerre fekvő Marcali városa jön látógatóba, ahová autóval, biciklivel, fagyizni, bevásárolni bizony sokszor eljutottunk a gyermekkori nyaralások alatt.

Aztán jött a dráma, betegség az egyik kisfiamnál, hétvégi indulás elmaradt, csak napok múlva tudtunk leutazni. Gondoltam a hatalmas derbit buktuk. Majd a leérkezésem után pár nappal derült ki, hogy a családi nyaralóból népes különítmény volt a meccsen, dobokkal, kántálva („Ki az úr? Keresztúr””). Minden részlet érdekelt, és hamar kiderült, hogy a balatoni éjszakában elő-előforduló Legkisebb Dzsíék ismerik a csapat egyik játékosát, neki mentek ki szurkolni, és hát ilyen az élet, a megyefanatikus Dzsíre nem gondoltak eléggé, beszámolót nem írtak, a csapatokat nem nagyon fotózták. Senki sem próféta a saját hazájában.

Unokatesómnak, Nusinak hála, azért a szurkerekről néhány kép készült, ha már a megyefoci mozgalom apostola nem lehetett ott azon az eseményen, ahol örömmel láthatta volna, hogy beérett az elhintett mag, és a családi nyaraló kertjéből csakúgy özönlenek a szurkerek a pályára.

Próféta, apostol, elhintett mag, egész szakrális lett ez a rövid beszámoló…

Szerzõ: Dzsí