A hétvégére több ötlet is felmerült. Bár volt egy kedves ajánlatunk a Mezőkeresztes-Bükkábrány meccsre, sajnos nem jutottunk el Borsodba. A törökbálinti Görény Olimpia kifejezetten vonzónak tűnt, hiszen olyan versenyszámokban mérték össze tudásukat a kiváló versenyzők, mint tojásevés, tejivás, pusziadás, zacskóból szabadulás, vagy éppen csőbenfutás. Az is izgalmas adalék volt, hogy az érvényes sportorvosi igazolás az olimpikonok esetében veszettség és szopornyica elleni oltást is igényelt. Egyetlen bökkenő volt, hogy az olimpia idején nem volt hazai Törökbálint meccs, és azért a megyefoci-mozgalom alapelve, hogy egy jó megyemeccs mindenfajta olimpiával szemben előnyt élvez. A kedves olvasóknak nem kell azért izgulni, mert Pekingből természetesen (miképpen Athénból is tette stábunk) naponként tudósítunk, hiszen már érdeklődtem, és a 2008-2009-es megyei szezon csak az olimpia után indul! Így a várva várt idénykezdet előtt ki tudunk ruccanni a nagy eseményre.
Viszont ha már úgyis megnéztem, hogy hol játszik a hétvégén Törökbálint, azonnal kedvet kaptam a meccshez, hiszen a Komárom-Esztergom megyei bajnokság tavalyi bajnoka, Sárisáp volt az ellenfél, és a sápi barlangban korábban még sohasem jártunk.
Szerencsém volt, mert Iván barátom, aki igazi bálinti törzs-szurker maga is tervezte a meccset, be tudtam csatlakozni. Egészen fantasztikus, napos, őszi időnk volt, és legnagyobb szerencsénkre, és némi eltévelygések hatására varázslatos erdei-hegyi tájakon találtuk magunkat. Pomáz, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Tinnye, Úny, gyönyörű fekvésű dimbes-dombos tájakon közelítettük meg a pályát.
Sárisáp maga is kellően hegyes-völgyes helység, így nem lehetett könnyű kialakítani a domboldalon a pályát, de nagyon szépre sikeredett. A parkolótól még fel kellett kaptatni a hegyre, ahol továbbra is megmaradt a hegyi táj, körben természetes tribünnel, és egy kicsi épített lelátó is volt, remekül rá lehetett látni a pályára. Láttam szemben egy atyafit, aki olyan magasra felmászott a hegyre, hogy ő már valóban Bernabeu-i magasságból követhette az eseményeket. Azonnal nekiláttam kattogtatni, és hamar a pályán is akadtak izgalmak, bár a népes tábor által is elkísért bálinti csapatot láttam már sokkal jobban játszani, és mint listavezetőktől kicsit többet vártam tőlük. Alapvetően azért többet veszélyeztettek, és technikailag képzettebbek voltak, például Bábik Tibi pengézett, és Csintalan Csaba révén csak egy gólos előnyt tudtak szerezni a helyzetekből. Maga a gól – amolyan egyértelmű fejes volt – nem nagyon tudták a védők megzavarni a hórihorgas támadót. Egy vitatható, de talán befújható 11-essel egyenlítettek a vendéglátók, aminek a még egy dobbal is felszerelkezett hazai kemény mag joggal örülhetett. A szünetben elfogyasztottunk egy italt, és mivel Iván mindkét csapat elnökét ismerte korábbról, esélyt latolgattunk a vezetőséggel. Egy idősebb hazai szurkoló, egy gazda éppen mellettem megbotlott, és majdnem elesett, ami miatt éktelen haraggal szidta a rendőrséget (az ok-okozat összefüggésre nem jöttünk rá, talán a botlást okozó lépcsőt gondolhatta fekvőrendőrnek). Azt pedig, hogy az úr bizonyára gazda, onnan tudtam meg, hogy később hallottam az urat arról mesélni, hogy 4000 forintért vett választási malacot Dabason.
A második félidőben ismét Csintalan Csaba szerzett gólt, egy furcsa mozdulat után a kapufáról éppen csak bepördült a labda a kapuba. Az egyik hazai szurkolóban innentől elszakadt a cérna, és a fiatal partjelzőt kezdte módszeresen szidalmazni. Az Ökörembernek, Bangának, Baromfejűnek nevezett lengető sporttárs akkor is megkapta a magáét, ha éppen bálinti lest fújt be, sőt egy kiadós megkopasztás is be volt neki ígérve, ami félcentis haját elnézve legfeljebb nullás géppel lett volna megvalósítható. Alapvetően azonban a sárisápi közönség nagyon szimpatikus volt, több józan hang is elismerte a gól jogosságát, sőt egy idő után a taccsbíróra bekattant jóembert is csendesíteni kezdték. Mondanom sem kell, teljesen eredménytelenül.
Egy másik elégedetlen úr még kifejtette, hogy ő éppen ezért költözött el Pestről, mert ott ennyi a köcsög. Azt is megtudtuk tőle, hogy ha ő beállna, akkor rendbe tenné ezt a kutyaütő bálinti csapatot. Egy kétkedő hang a méretes sörhasat látva, ugyan bátortalanul úgy vélekedett, hogy a sporttárs túl sok vizet nem zavarna a pályán. Az elszánt szurker azonban elárulta a módszerét: „megállnék a kezdőkörben, vagy a sarokban, de kettőt-hármat úgy is le tudnék rúgni.”

Szerzõ: Dzsí