Néhány hét kényszerű szünet és az ezzel járó súlyos elvonási tünetek kezelése után vasárnap délután újra megyemeccsre indulhattunk Varangy barátommal. Ezúttal az egyik Pest megyei II. osztályú csoportot (a Vésnök Kft.-ről elnevezett ligát) néztük ki magunknak. Alaposan felkészültem a csapatokból, több meccs is érdekelt, a Mogyoród-Erdőkertes, a Vácrátót-Kerepes és mindenekelőtt a Verőce-Aszód rangadó is remeknek ígérkezett. Ezúttal a következő munkamódszert választottam, megindultunk Vác felé egy autós térképpel és a Pest megyei szurkerek bibliájával, a Pest Megyei Sportszelettel felszerelkezve. Bejelöltem a meccseket a térképen, és úgy döntöttünk, hogy a 3-kor kezdődő meccsek miatt addig megyünk, ameddig elérünk még úgy, hogy látjuk a teljes meccset. Szerencsére jó volt a közlekedés, így a legtávolabbi célpontot, Verőcét is elértük. A kedves Dunaparti település felkeresése több szempontból is indokolt volt, nemrég avatták a pályát (a Fradi volt a vendég), sikerült kiegyenlíteni a korábbi szintkülönbséget, Varangy barátomék telektulajdonosok is a faluban, ráadásul Aszód csapatáról tudtuk, hogy mindig elkísérik a szurkolók is a gárdát. Ami igen szép dolog, hiszen pár éve még a megyei első osztály bajnokesélyes listavezetőjét, egykori válogatott focistákat lehetett arrafelé látni, most bizony amolyan csikócsapat küzdött.
A meccsben végül nem is csalódtunk, szép környezetben, kicsit magas fű mellett, népes hazai és vendégtábor jelenlétében rendezték a meccset. Közel a Duna, a parton fafaragott hét vezér, a pálya mentén játszótér. Láttunk hat gólt, remek helyzeteket, kissé bizonytalan taccsbírót, jó verőcei támadókat, és bizony ne tagadjuk, két elég harmatos védelmet.
A bíró nem volt éppen népszerű, egy atyafi, a „Te még a seggtől is seggebb vagy” örökbecsűvel fejtette ki véleményét, amely mondat ugyan nem jellemző a megyefoci.hu szemérmes stílusára, de talán ez amolyan tájjellegű kifejezés, így a népművészeti értékőrzés jegyében, megörökítettük.
Mindig jól szórakozom azon, hogy amennyiben van 11 vendégjátékos, akkor biztos, hogy testi adottság alapján választ a hazai közönség főellenséget. Ha van alacsony, ha van égimeszelő, ha van kopasz, festett hajú, esetleg vörös, kövér, vagy púpos, akkor azt biztosan megtalálják és válogatott szidalmak közepette veszi észre a publikum. Ráadásul általában mintha a harag kifejezetten ennek a tulajdonságnak szólna. Ezúttal sem az egyik kifejezetten sok rosszütemű becsúszással jeleskedő hátvéd váltotta ki a népharagot, ami esetleg indokolt is lehetett volna, hanem az a csatár, aki történetesen kopasz volt. Amint labdába ért, a mellettem álló úriember mérhetetlen haragra gerjedt, és azonnali hajnövesztést javasolt, a játék-technika, elsősorban a fejelés javítása érdekében.
A gólok után vettem észre, hogy a verőcei csapat mezszámai leginkább egy NBA-kosárcsapatra emlékeztettek. A magyarázatot nem tudom, vagy túl evidens lett volna az első 11 számot kiosztani, vagy a 75, 77, 83 és hasonló számok csak azt jelezték, hogy ekkora keretből válogathat a verőcei mester.
Másik érdekes megfigyelésem volt, hogy egy 5-1-es győzelemmel végződött találkozó is mekkora elégedetlenséget válthat ki a hazai közönségből, természetesen a bírót illetően. Különösen erős csúsztatásnak éreztem azt az okfejtést, amikor az egyik hölgyszurkoló a fiatal bírót gyalázva, megjegyezte, hogy „szörnyű ez a tanuló bíró, pedig küldtek már fiatalt, az tökéletesen vezette a meccset”. Magam párszáz meccsen már biztos előfordultam, de olyan bírót, aki ne lett volna a nézők szerint hülye, vak és utolsó csaló, még sosem láttam. Pedig egy hét távlatából ők azok, akik tökéletesen vezették a meccset...

Szerzõ: Dzsí